Gyakori kérdések az EU-bővítésről és a Gazdasági és Monetáris Unióról (GMU)

Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén lépett be az Európai Unióba. Bulgária és Románia 2007. január 1-jén, Horvátország pedig 2013. július 1-jén csatlakozott. Jelenleg öt tagjelölt van: Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Törökország. Minden ország esetében azonosak a csatlakozási feltételek, és továbbra is ugyanazok, mint amelyeket az 1993. évi koppenhágai Európai Tanács meghatározott.

Nem, bár a „maastrichti konvergenciakritériumok” teljesítését követően ez velük szemben elvárás lesz, mivel – Dániától eltérően – nekik nincs lehetőségük kívül maradni a valutaunión.

Ilyen menetrend nem létezik, amint azt az EKB Kormányzótanácsa 2003. december 18-án közzétett „Policy position of the Governing Council of the ECB on exchange rate issues relating to the acceeding countries” (Az EKB Kormányzótanácsának iránymutató állásfoglalása az EU-tagállamokat érintő árfolyamkérdésekről) című dokumentumában kifejtette. Az euro bevezetéséhez a fenntartható gazdasági konvergencia magas fokát kell elérniük, amelyet az EU Tanácsa értékel az Európai Bizottság és az EKB jelentései alapján. Utóbbiakban azt vizsgálják, hogy az adott országnak milyen mértékben sikerült teljesítenie a maastrichti konvergenciakritériumokat. A jelentések legalább kétévente, illetve rendkívüli esetben, az eurót bevezetni szándékozó tagállam kérésére készülnek.

Az euro bevezetéséhez a tagállamoknak a fenntartható gazdasági konvergencia magas szintjét kell elérniük. Ennek értékelése az Európai Unió működéséről szóló szerződés 140. cikkében lefektetett, illetve a szerződéshez csatolt jegyzőkönyvben részletesen kifejtett konvergenciakritériumok teljesítése alapján történik. A kritériumok a következők:

• „Az árstabilitás magas fokának elérése”, azaz „a tagállam fenntartható árstabilitással és a vizsgálatot megelőző egy éves időszakon keresztül az árstabilitást illetően legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállam átlagos inflációs rátáját legfeljebb 1,5 százalékponttal meghaladó inflációs rátával rendelkezik”.
• „Az állam pénzügyi helyzetének fenntarthatósága”, amely arra utal, hogy a vizsgálat időpontjában a Tanács megítélése szerint a tagállam nem rendelkezik túlzott hiánnyal. A Tanács a következő szempontokat mérlegeli a túlzott hiány fennállásának megítélésében:
  1. a tervezett vagy tényleges államháztartási hiány GDP-hez viszonyított aránya piaci áron, amely nem haladhatja meg a 3%-ot;
  2. az államadósság GDP-hez viszonyított aránya piaci áron, amely nem haladhatja meg a 60%-ot.
  A költségvetési fegyelemre vonatkozó követelmény betartásának vizsgálatában ugyanakkor egyéb tényezőket is figyelembe vesznek, például, hogy a múltban milyen mértékben sikerült az adott országnak csökkentenie a költségvetés egyensúlyi zavarait, illetve hogy az esetleges egyensúlyi zavar előidézésében kivételes vagy átmeneti tényezők játszottak-e szerepet. Továbbá a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktum fényében, amely 2011 végétől hatályos, a vizsgálat majd szintén magába foglalja a megerősített fiskális kormányzási szabályokkal való megfelelés fokát is. A GDP 60%-át meghaladó államadóssággal rendelkező tagállamoktól egyebek mellett elvárják, hogy megfelelő ütemben csökkentsék ezt az arányt a referenciaszint közelébe, az újonnan bevezetett adósságcsökkentő viszonyítási szintnek megfelelően.
• „Az Európai Monetáris Rendszer árfolyam-mechanizmusa által előírt normál ingadozási sávok betartását” írja elő, „legalább két évig anélkül, hogy az euróval szemben leértékelésre kerülne sor”. E kritérium teljesítésének vizsgálatakor azon van a hangsúly, hogy az adott tagállam fizetőeszközének árfolyama az euróval szembeni középárfolyam közelében van-e legalább két évig komoly feszültségek nélkül, ugyanakkor figyelembe veszik azokat a tényezőket is, amelyek árfolyam-felértékelődéshez vezethettek.
• „Az elért konvergencia fenntarthatósága, […] amely a hosszú távú kamatszintben tükröződik”. Ez azt jelenti, hogy „egy tagállam a vizsgálatot megelőző egy éves időszakon keresztül az árstabilitást illetően legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállam átlagos nominális hosszú távú kamatát legfeljebb 2 százalékponttal meghaladó kamattal rendelkezett. A kamatokat a hosszú lejáratú államkötvények vagy azokkal össze­hasonlítható értékpapírok alapján, a tagállami fogalom­meghatározások közötti eltérések figyelembe­vételével kell meghatározni.”
• A vizsgálat számos egyéb tényezőre is kiterjed majd: a „piacok integrációjának eredményeit, a folyó fizetési mérleg helyzetét és alakulását, továbbá a fajlagos bérköltségek alakulását és az egyéb árindexeket is” figyelembe veszi.

Továbbá, az említett Szerződés 140. cikke szerint, a konvergenciavizsgálat szintén tartalmazni fogja a szóban forgó összes tagállam nemzeti jogszabályai közötti összeegyeztethetőség vizsgálatát, beleértve azok NKB-inak statútumát, a Szerződés 130. és 131. cikkét, valamint a KBER és az EKB Alapokmányát.

Az ERM–II-ről szóló határozat értelmében „az árfolyam-mechanizmusban való részvétel önkéntes lesz az euroövezeten kívüli tagállamok részére. Mindemellett, az eltéréssel (derogációval) rendelkező tagállamok várhatóan belépnek a mechanizmusba. Azok a tagállamok, amelyek nem vesznek részt kezdettől az árfolyam-mechanizmusban, később is csatlakozhatnak.” A belépésnek nincsenek konkrét előfeltételei, de meg kell állapodni a közép­árfolyamról és az ingadozási sávról. Ugyanakkor, mint fentebb említettük (lásd a 4. kérdést), a konvergenciavizsgálatot megelőző legalább kétéves ERM–II-tagság az euro bevezetésének egyik kritériuma (lásd még a „Policy position of the Governing Council of the ECB on exchange rate issues relating to the acceeding countries” [Az EKB Kormányzótanácsának iránymutató állásfoglalása az EU-tagállamokat érintő árfolyamkérdésekről] című, 2003. december 18-i közleményt).

Az Európai Tanács amszterdami ülésének 1997. június 16-i határozatával összhangban az ERM–II-ben megállapított középárfolyamról az euroövezeti tagállamok pénzügyminisztereinek, az EKB-nak és az új mechanizmusban résztvevő, euroövezeten kívüli tagállamok pénzügyminisztereinek és központi banki elnökeinek kölcsönös egyetértésével döntenek, az Európai Bizottság bevonásával folytatott közös eljárást, valamint a Gazdasági és Pénzügyi Bizottsággal való konzultációt követően. Az ERM–II-n kívül maradó tagállamok pénzügyminiszterei és központi banki elnökei részt vesznek az eljárásban, noha szavazati jog nélkül. A kölcsönös megállapodás minden résztvevőjének, így az EKB-nak is jogában áll, hogy bizalmas eljárást kezdeményezzen a középárfolyamok újraértékelésére (lásd még a „Policy position of the Governing Council of the ECB on exchange rate issues relating to the acceding countries” [Az EKB Kormányzótanácsának iránymutató állásfoglalása az EU-tagállamokat érintő árfolyamkérdésekről] című, 2003. december 18-i közleményt).

Az euro megszünteti az árfolyamkockázatot az eurót bevezető országok között, csökkentve ezáltal a kamatlábat, valamint biztosítja az árstabilitást, ami az EKB elsődleges célja. A közös pénzt bevezető országok között mély, likvid, integrált tőkepiac létrejöttét teszi lehetővé. Amikor valaki az euroövezeten belül más országba utazik, nem kell többé pénzt beváltania, és viselnie az ezzel járó tranzakciós költségeket. Ahhoz azonban, hogy egy adott ország ezeket az előnyöket teljes mértékben ki tudja aknázni, fel kell készülnie az euro bevezetésére. Felkészültségüket az ún. „maastrichti konvergenciakritériumok” alapján ítélik meg.

Az EKB, csakúgy, mint az Európai Bizottság, konvergenciajelentéseket készít kétévente, valamint rendkívüli esetben, valamelyik „eltéréssel rendelkező” tagállam kérésére. Az EU Tanácsa ezek alapján dönti el, hogy az érintett tagállam teljesíti-e az euro bevezetésének feltételeit. Az EKB konvergenciajelentései megtekinthetők honlapjának Publications menüpontjában. Az EKB a konvergenciafolyamat ellenőrzésében játszott szerepén kívül a csatlakozó országok központi bankjaival is együttműködik annak érdekében, hogy elősegítse az eurorendszer működési keretébe való zökkenőmentes beilleszkedésüket.

Az új tagállamok nemzeti központi bankjai a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER), központi banki elnökei pedig az Általános Tanácsnak teljes jogú tagjai lesznek. A központi banki szakértők ugyancsak teljes jogú tagok a KBER-összetételben ülésező KBER-bizottságokban, vagyis azokon az üléseken, amikor nem csak az euroövezet országai, hanem minden uniós nemzeti központi bank képviseltetve van. Az euro bevezetése után az új tagállamok központi bankjainak elnökei bekerülnek a Kormányzótanácsba, szakértőik pedig az eurorendszer összetételben (vagyis az összes euroövezeti NKB részvételével) ülésező KBER-szakbizottságokba.

Az „eurósítás” ellentétes a GMU mögött meghúzódó elgondolással, amely az euro bevezetését egy multilaterális keretek között lezajló konvergenciafolyamat végeredményének tekinti. A Szerződésben előírt, az euro bevezetését előkészítő szakaszok nem kerülhetők meg egyoldalú eurósítással.

Az ERM–II olyan többoldalú rendszer, amelyben az euroövezeten kívüli tagállamok az euróhoz rögzítik valutáikat, és a döntések az érintett felek közös megegyezése révén születnek. Az egyes tagállamok egyoldalúan vállalhatják, hogy fenntartják euroalapú valutatanács-rendszerüket az ERM–II-n belül, amennyiben megegyeznek a valutatanács-rendszerben érvényes rögzített árfolyamról, amely egyben az adott pénznem ERM–II-beli középárfolyama. A nem euroalapú valutatanácsok intézménye nem egyeztethető össze az ERM–II-beli tagsággal. Általában tehát az EKB Kormányzótanácsa nem támogatja, bár nem is ellenzi a valutatanács-rendszert. Az mindazonáltal nem helyettesítheti az ERM–II-ben töltött két évet (lásd a fentebb említett „Policy position of the Governing Council of the ECB on exchange rate issues relating to the acceding countries” [Az EKB Kormányzótanácsának iránymutató állásfoglalása az EU-tagállamokat érintő árfolyamkérdésekről] című, 2003. december 18-i közleményt).

Az EU tagállamainak nemzeti központi banki elnökei az EKB Általános Tanácsának teljes jogú tagjai, csakúgy mint az EKB elnöke és alelnöke. Miután az új tagállamok bevezetik az eurót, központi banki elnökeik bekerülnek az EKB Kormányzótanácsába. A szavazati joggal rendelkező tagok száma azonban legfeljebb 21 lehet: az Igazgatóság tagjai hat állandó szavazattal, míg a nemzeti központi bankok elnökei 15, rotációs rendszerben rendelkezésre álló szavazattal rendelkeznek. Minden szavazati joggal rendelkező tagnak az „egy ember, egy szavazat” elvének megfelelően egy szavazata lesz. Az összes tag részvételi és felszólalási joggal bír.

Igen. A KBER Alapokmánya értelmében a KBER-ben részt vevő minden nemzeti központi bank olyan kulcs szerint jegyzi az EKB tőkéjét, amely tükrözi országa népességének és GDP-jének unión belüli arányát. Ugyanakkor, azon országok nemzeti központi bankjainak, amelyek még nem vezették be az eurót, teljes jegyzett tőkéjüknek csak 3,75%-át kell befizetniük.